A Bodom-tavi gyilkosság

1960 június 4-én négy tinédzser Maili Irmeli Björklund, Anja Tuulikki Mäki plusz két 18 éves fiú Seppo Antero Boisman és Nils Wilhelm Gustafsson elment kempingezni a csodálatos finn tóhoz, amely Espoo szívében található.

Verőfényes nap volt, amikor a fiatalok megérkeztek a kempingbe, amit már a fiúk korábban átvizsgáltak motoron. A környék békés és szinte kihalt volt. A lányoknak volt egy kis vitájuk a szüleikkel a tónál töltendő éjszakával kapcsolatban, egy Finnország másik részén történt gyilkosság miatt, amely nemrégiben történt, de a gyilkost már elfogták.

Miután felállították a tábort és úsztak a tóban, a vidám négyes egy közeli büfés bódé felé vette az irányt egy kis rágógumiért meg limonádéért.

19:30-kor tértek vissza a sátorhoz. Ekkor hagyták el a tavat az utolsó horgászok és fiatalok. Ők látták a négy tinédzsert utoljára élve.

Leszállt az éj a 4 fiatalra, akik elaludtak, életükben utoljára. Hajnali 3 és 6 óra között vették utolsó lélegzetüket Bodom gyermekei. E két időpont között valaki – vagy valami – brutálisan megtámadta a négy ártatlan fiatalt. Rájuk döntötte a sátrat, és a sátron keresztül szúrta őket halálra, kegyelmet nem ismerve. Főleg az áldozatok fejét, nyakát és felső testét érték a szúrások. Az egyik lány 11 szúrást kapott a nyakára. Nilsnek valahogy sikerült kimásznia a sátorból, de őt a gyilkos egy kővel leütötte.

A gyilkos különböző dolgokat vitt el a fiataloktól: pénztárcát, fürdőruhát, személyi igazolványokat és még más dolgokat, de semmi olyat, ami magyarázatul vagy okul szolgálhatott volna a brutális gyilkosságra.

Másnap Erkki Johansson 2 fiával fürdeni ment a közeli strandra. Véletlenül vette észre az összerogyott sátrat és a mellette vérző Nils-t. Nagyon megrémült, és hívta a rendőrséget. Mire a rendőrség és az orvosok megérkeztek Maili, Anja és Seppo már halottak voltak. Nils azonban a gyilkos fegyvertől és a kőtől szenvedett sérülések ellenére még mozgatta a kezét. 10 sebe volt, és az alsó és felső állkapcsa el volt törve. Ő volt az egyetlen, aki túlélte ezt az érthetetlen, erőszakos cselekményt.

Az egész Finn nemzet megborzongott a hármas gyilkosság hírére, amely az újságok szalagcímeire került az egész világon. A finn bűnügy legnagyobb embervadászata indult meg.

A fiatalok sírjai Vantaa-ban fekszenek, hogy örökre emlékeztessenek a gyilkosságra.

A gyilkosság indítéka rejtély maradt, és az egyetlen nyom egy 80x40 cm-es párnahuzat, amelyben valószínűleg a gyilkos fegyvert vitte az elkövető. A sérült Nils-et egy közeli kórházba szállították. A rendőrség aggódva várta, hogy felébredjen, hátha tud információkat adni a gyilkosságról. Ám amikor felébredt Nils, ezek voltak az első szavai: ”Hogyan kerültem egy autóbalesetbe?”.

Nils semmire nem emlékezett a gyilkosságból, de egy hónappal később hipnotizálták. Szolgált néhány részlettel, és azt mondta, hogy a gyilkos szeme vörösen izzott. (Red Light In My Eyes??)

Más szemtanúk, mint Olavi Virtanen – aki látott valakit elsétálni a tónál 6:00-kor – hipnotizálva lett, hogy még több részlet kiderüljön. Sajnos a fantomképek nem nyújtottak sok segítséget. A rendőrségnek több száz tippje volt, más semmi. Nagy nyomás volt rajtuk, mert az emberek nem voltak elragadtatva a rendőrség munkájától. Nem volt semmilyen eredményük...

Az egyik fő gyanúsított a büfés volt, aki cukrot adott el a fiataloknak előző este, de nem volt ellene semmilyen valódi bizonyíték. Egyik este ezt mondta egy bárban ívás közben: ”Én tettem!”. A barátai nem értették, hogy mire gondol, ám másnap belefojtotta magát a tóba. Volt pár hír, miszerint megtiltotta a kempingezést abban a térségben, de ez a tiniket nem érdekelte, és ennek ellenére ott kempingeztek. Később a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy nem ő lehetett.

Sok szemtanú volt, aki látott valamit, ami lehetett a gyilkos. Pár horgász és egy biciklis látott egy embert hátulról, de semmi többet. A biciklis és a horgászok is gyanúsítottak voltak. Sőt még Nils-et is tartották egy ideig gyanúsítottnak, de súlyos sebei alapján arra a következtetésre jutottak, hogy ő nem okozhatta volna a saját sérüléseit. 2003-ban a rejtély újra felbukkant a finn médiában, amikor az egyik fő gyanúsított, a német Hans Assman eltűnt. Ezzel megadta a bátorságot a híres finn professzor Jorma Palo-nak, hogy kiadjon egy könyvet ”A Bodom tó rejtélye” címmel.

1960. júniusában Palo asszisztensként dolgozott egy kórházban a tótól nem messze. 12-32 órával a gyilkosság után Assman bement a kórházba véres ruhában, összezavart elmeállapotban. Az orvosok később felfedezték, hogy nem a saját vére van a ruhán. Assman nem tudott finnül, így nem tudtak kommunikálni egymással.

Palo és a többi orvos próbálta odahívni a rendőrséget a kórházba, de a rendőrség nem foglalkozott velük, mivel el voltak foglalva a hasonló tippelgetéssel. Később Assman elhagyta a kórházat, és a rendőrség még csak ki sem akarta hallgatni Palo-t. Palo meggyőződése, hogy Assman volt a gyilkos, de a 2003 márciusában végzett kihallgatás alapján a rendőrség arra jutott, hogy Assman-nek nagyon jó alibije van.

A 40 éves nyomozás után a rendőrségnek nem sikerült megtalálni a gyilkost. Számos elképzelés született. 70 főgyanúsított, több száz kisebb gyanúsított. Közel 3700 embert hallgattak ki, és végül lezárták az ügyet eredmény nélkül.

A legutolsó információink Nils-ről, hogy Espooban dolgozik buszvezetőként, és noha már túl van a hatvanon, nem akar visszavonulni.

Ez a hivatalos történet, de a Metal News honlapján az alábbi szöveg olvasható 2005. 02. 04. dátum alatt:

"Finnországban mindenki ismeri a Bodom tónál történt gyilkosság történetét, amelyről a Children Of Bodom a nevét kapta. 1960 júniusában egy sátras piknik során négy fiatalból hármat, két 15 éves lányt és egy 18 éves fiút halálra késeltek. Az eset évtizedekig megfejthetetlennek bizonyult, és az egyetlen túlélőt, Nils Gustafsson-t csak tavaly áprilisban tartóztatták le. Május végén két hónap börtön után szabadon engedték, most azonban úgy tűnik hamarosan végleges választ kapnak a finnek a rejtélyre: a következő hetek során teszi közzé a rendőrség a régóta esedékes DNS-vizsgálatok eredményét."